Amikor átvittük Jucit a műhelybe a
kuplungot megjavítani, némi vízre lettünk figyelmesek a jobb oldali lábtérben, furcsáltam kicsit, de azt gondoltam, hogy az előző napi vihar maradéka(bár Juci eddig nem ázott be). Menet közben a víz egyre több lett... Innentől kezdett izgalmas lenni a dolog, a műhelynél a fűtőtestig sikerült visszakövetni a víz útját, de hogy a csap folyik, vagy pedig maga a fűtőtest, azt nem sikerült kideríteni.
Kedden késő délután nekiálltam nyomozni kicsit az ügyben, kiderült, hogy a termosztátház tömítésénél is csöpög a rendszer. Leeresztettem a vizet, majd levettem a termosztátházat, és tettem alá új tömítést. Miután összeraktam, kivettem a fűtőtestet. Mivel a csapon nem volt egyértelmű nyoma vízfolyásnak, szétszedtem a fűtés házát. Benn találtam némi vizet, el is kezdtem némi gumicsőből, csőbilincsből, és egy darabka függőcsapszegből valami tesztelőszerkezet-félét gyártani. Amikor kész lett, DGLPapival rákötöttük a kerti csapra, és először jól átmostuk a fűtőtestet.
|
Jól átmosva |
|
Dö lá víz :-) |
Amikor már csak tiszta víz jött, elzártuk a csapot, ledugóztuk a függődarabbal a csövet és óvatosan megnyitottuk a vizet...
Az eredmény egy egész pofás szökőkút lett.
|
Kissé lyukas |
Levontuk a következtetést, hogy a fűtőtest a lukas, sebbaj, van még kettő a padláson, lehoztam őket. Rákötve a csapra viszont kiderült, hogy mindkettő ereszt... Ilyen az, amikor van is alkatrész tartalékban, meg nincs is.
Az egyik pont a kimenő cső mellett eresztett, felvetődött az ötlet, hogy forrasszuk be.
|
Forrasztás |
A sokadik sikertelen próbálkozás után rá kellet jönnünk, hogy ismeretek/megfelelő felszerelés nélkül nem vagyunk hatékonyak.
Szerencsére nem tél van, ezért tudom nélkülözni a fűtőtestet(remélem kiegészítő hűtésként sem lesz rá szükség). Ennek fényében ideiglenes megoldásként összekötöttem a kimenő és a bemenő gumicsöveket egy harmadik gumicsővel, hogy fel lehessen tölteni a rendszert.
|
Ideiglenes megoldás |
Feltöltöttem, meghúztam néhány bilincset, ami az első körben kimaradt és szivárgott, majd légtelenítettem.
A légtelenítés folyamata egyszerű: miután feltöltöttük a rendszert nyitott fűtéscsap mellett szépen lassan hűtőfolyadékkal(desztvíz vagy bekevert fagyálló), és megnyomkodtuk kicsit a hűtőről a vízpumpára menő vastag csövet, nyitott hűtősapkával járatjuk a motort egy kicsit( kb. 2 percet ír a szakirodalom). Ezután szükség esetén pótoljuk a folyadékot, és a helyére tesszük a hűtősapkát.
A rendszer tökéletesen működik :-). Azért őszig be kell szereznem/meg kell csináltatnom legalább egy fűtőtestet, és be kell tenni a kocsiba, mert ez így erősen ideiglenes megoldás...