Még tavaly október végén volt
egy kis gond a váltóval a konzolnál, amit akkor ideiglenesen lejavítottam. Annyira jól sikerült, hogy úgy hagytam. Ennek örömére valamikor januárban eltört a váltót a konzollal összekötő rúd, harmadikban maradt a váltó. Még megérkeztem vele(a céltól kb. 300 méterre történt az eset), és a problémát járműcserével orvosoltam, így kicsit elnapolódott a javítás.
Tegnapra jutottunk el odáig, hogy eljuttassuk a műhelybe, újra meggyőződtem róla, hogy a nyomatékos motorokat szeretem, mert lábon vittem :-) Hegynek felfelé elég nehezen indul harmadikban, de egyébként egész jól teljesített.
Kiszedtük az üléseket és felhajtottuk a szőnyeget, közben ismét megállapítottam, hogy lehet, hogy a gumiszőnyeg a kilósokban nem olyan szép, mint a későbbi modellek egybekárpitja, viszont sokkal jobban szerelhető(Csillagrombolóban marad is). A fület már régebben lebontottam, szóval már csak a helye van meg, de jól látszik a törés. Régebben is előfordulhatott ilyen, mert hegesztették már ezt a részt, de nem sikerült túl tartósra.
|
A fülnek a hűlt helye |
A terv az volt, hogy a javítást a motor és a váltó kivétele nélkül, a helyén lévő váltórúdon végezzük el. Ennek fényében láttunk munkához, és egy régi hajlott rúd(nem volt alkalmas feszítővasnak) végéről levágtuk a füles részt, és egy cső hozzáadásával az alábbi javítótoldatot készítettük el :
|
Váltórúd-javító izé |
Ezután első körben dekopírfűrésszel szerettük volna levágni a rúd végéről a törött részt, de nem sikerült 10 perc alatt egy hadra foghatót se találni(vagy lap nem volt hozzá, vagy szar a tokmánya), így jött a jól bevált flexes megoldás(- Befér oda a korong? - Persze! ). Precíziós vágással sikerült orvosolni a problémát(Á la DGLPapi) és a helyére került a toldat, egy csavarral megrögzítve.
|
Helyén a toldat |
|
Precíziósan csavarral rögzítve |
Miután beállítottam, következett a végleges kötést biztosító hegesztés. Ezek után kijelenthetem, hogy igen, ott bent lehet hegeszteni, egész jól :
|
Hegesszünk okosan |
A képen megfigyelhető a pontosan elhelyezett világítástechnika :-) És ilyen lett a végeredmény:
|
A késztermék |
Tökéletesen működik, meglett újra mind a 6 sebesség(5 előre 1 hátra), jól kapcsolható formában, és sokkal gyorsabban megvolt, mint a motor-váltó ki- és beszerelése :-)